Bevallom a belső erő fokozása mind közül a kedvenc témám, mivel gyakorlatilag amióta az eszemet tudom van egy olyan belső „tudatalatti késztetésem”, hogy nekem valamiért folyamatosan meg kell haladnom a tegnapi önmagamat. A folyamatos öntúlszárnyalás és hihetetlen fejlődés orientáltság mindig is az életem része volt, mind fizikai aktivitásban (pl. sport), mint szellemi (tanulási vágy), mentális és lelki szinten is.
Örök hála a szüleimnek és neveltetésemnek is, hiszen nem, hogy nem ölték ezt ki belőlem gyermekkoromban, de minden szinten támogattak mindig is abban, hogy sportoljak és minél több sportot kipróbálhassak. A sport a tanulmányi eredményeimet is mindig nagyban támogatta.
Már 3 éves koromban megtanítottak úszni, majd tornáztam 7 éves koromig, aztán fociztam 14 éves koromig, közben 12 évesen elkezdtem versenytáncolni. Természetesen testnevelés tagozatra jártam, nyaranta pedig kb. 2 hónapot hol máshol mint sport táborokban töltöttem.
Ahogy felnőttem ez a mérhetetlen sport szeretetem megmaradt a mai napig is, néha voltak 1-2 hónapos kihagyások, de mindig sportoltam valamit (tenisz, kondi, futás, bicikli, jóga, motorozás stb.) és folyamatosan kihívásokat kerestem magamnak ahol fejlődni és fejlődni tudtam önismeretben.
Jelenleg inkább saját testsúlyos edzéseket végzek és futok, de abban is mindig próbálom meghaladni tegnapi szintemet.
Én mindig önmagammal versenyeztem, sose mással, de természetesen ha valaki jobb nálam valamiben az mindig motivál és sosem irigykedem, hanem inspirál, ha Ő meg tudja csinálni, akkor nyilván én is, csak még többet kell érte tennem.
Ígérem ez a blog bejegyzés nem rólam fog szólni, de úgy érzem ez a „rövid” kis bevezető szükséges ahhoz, hogy megmutassam, hogy Nálam a belső erő fokozása szinte egyenlő a sporttal és ezáltal talán Neked is tudok a saját példámon keresztül segíteni.
Amióta megismerkedtem a kínai asztrológiával és már tudom, hogy víz elemek tömegével rendelkezem és Jang fa öneleműként ez nálam teljesen normális, hogy ennyire hatalmas mozgás igénnyel és fejlődés orientáltsággal rendelkezem.
Amióta mélyebben foglalkozok önismerettel teljesen tisztába kerültem azzal, hogy Nekem maga a sport közvetetten tanította meg leginkább a teljes jelenlegi önismeretem nagyon nagy részét.
Hiszen a sport-nál kevesebb olyan tevékenység van, ami ennyire tudja a saját határainkat belőni és ezt a határt folyamatosan kitolni.
Ez pedig az élet minden területén kamatoztatható. Én azt vallom, hogy a sport egy nagyon erős stressz tűrő képesség fokozó is, ha pl. reggel mozgok kicsit egész nap sokkal kevésbé veszek fel bármilyen külső negatív dolgot.
Még talán a jóga (ami bár sport, de annak egy teljesen más formája) és a meditáció tud olyan szintű – vagy több spirituális bölcs tanító szerint – akár sokkal magasabb önismeretet adni.
Az utóbbi hónapokban a meditációt is elkezdtem gyakorolni, de abban nem tudok olyan hiteles lenni még, mert nincs akkora tapasztalatom. És én csak azt szeretem tanítani, amiben van jelentős tapasztalatom is.
Nyilván mindenkinek más jön be, ami teljesen rendben is van, hiszen különbözőek vagyunk, de most kicsit rátérnék a Belső Erő-re mélyebben is.
Ahhoz, hogy az életet ne csak végig szenvedjük, hanem valami tartalmas, értelmes és magunkon is túlmutató dolgot létrehozzunk, ahhoz, nagyon nagy kitartás és elszántság kell.
Ha nincs kitartásunk semmink sincs, ha nem vagyunk elszántak, akkor nem fogunk tudni létre hozni semmit.
Szerintem az életben ez a két talán legfontosabb belső tulajdonságunk, amit mindenkinek egész életében fokoznia kell.
Nyilván a többit is, de ha nem vagyunk kitartóak, akkor pl. a kommunikációnkat sem lesz erőnk és kedvünk fokozni.
Tök jó, hogy fejlődik a technika meg minden, de állítólag több százszor annyi külső impulzus ér manapság minket egy nap, mint pl. 40 éve.
Ezért folyamatosan kifele figyelünk, ezt akarják elérni társadalmi szinten is, hogy nézzük a TV-t állandóan informálódjunk, görgessük a Facebookot, mert ha lemaradunk egy-két jó posztról, akkor katasztrófa történik.
Sokkal nehezebb a befelé figyelés és önmagunkkal foglalkozás, mint régen, de ez nem jelenti azt, hogy tudatosan nem tehetünk ezért.
Egy héten legalább egy-két olyan napot érdemes tartani, amikor nem nézünk TV-t, se facebookot, csak vagyunk és megfigyeljük saját magunkat. Olvasgathatunk spirituális könyveket, meditálhatunk, kimehetünk a természetbe túrázni, beszélgetünk a párunkkal stb. bár ezek is külső impulzusok, de legalább mi választjuk meg, hogy milyen információt szeretnénk kapni kívülről.
Valaki alapból nagyobb kitartás és elszántság képességgel születik, de mindenkinek van dolgozni valója ezzel a két dologgal az biztos.
A gyermekek még alapból izgő-mozgóak ma is, de előbb utóbb sajnos kiölődik belőlük ez, főleg, ha azt látják, hogy a számukra példakép szülők a hétvégén és munka után meg sem mozdulnak és csak a kanapén ülnek és nézik a tévét.
Félre értés ne essék én nem azt mondom, hogy mindenkinek mozognia és sportolnia kellene! De nem azért mert én sportolok, hanem csak gondolkodjunk logikusan és józan paraszti ésszel.
Ha valamit nem használunk sokáig akkor „berozsdásodik”, azaz ha a testünkre vetítem, akkor leépül.
Nekem életemben 2* volt eltörve a kezem és megdöbbentő az a látvány, amikor szimpla 3-4 hétig nem használja az ember az egyik kezét és a gipsz levétele után csont és bőr lesz belőle.
Akkor kérdezem:
Ha egyáltalán nem mozgunk, akkor vajon mi történik az izmainkkal és izületeinkkel?
Itt most nem arra a mozgásra gondolok, hogy mindenki fusson….hanem a saját edzettségi állapotának megfelelően mozogjon valamit.
Valakinek a séta is zseniális mozgás, vagy ha a munkahelyeden nem lifttel közlekedsz, hanem mondjuk meglátogatod a lépcsőt néha már az is jó. Vagy elmehetsz a helyi piacra vásárolni és haza cipekedhetsz, ráadásul még egészségesebb élelmiszert is fogsz venni, mintha egy nagy áruházba mész.
Nagyon szomorú látni, hogy mennyire ellustult társadalom lettünk…persze tisztelet a kivételnek és akinek nem inge ne vegye magára.
Aki pl. eleve fizikai munkát végez annak lehet, hogy az is elég mozgás.
Mi pl. könyvelőirodát vezetünk 13 éve és ülő munkát végzünk, ha nem mozognánk persze, hogy állandóan nyak és vagy hát fájdalmaink lennének.
Szóval aki nem mozog valamit rendszeresen kezdje el mielőbb, most kell tennünk a későbbi egészségünkért nem holnap ☺
Az én drága feleségem pl. gyermek korában nem volt egy sport fan, de most 40 felett lassan sport nagykövet lesz☺….nagyon büszke vagyok rá, mert tavaly előtt úgy futott le egy év alatt 5 félmaratont, hogy fél évvel az első félmaratonja előtt 200 métert nem tudott egyben lefutni….szóval, ha valaki elszánt és kitartó, akkor a folyamatos öntúlszárnyalással bármit elérhet.
Ez persze még tovább fokozza az elszántságot és a kitartást, tehát a sport gyakorlatilag egy befektetés, ha sportolsz nő a kitartásod, elszántságod, ezáltal a belső erőd így a hétköznapi akadályokat is könnyebben veszed.
Sok ember azért nem kezd el sportolni, mert bár van motivációja, de hasonlítgatja magát másokhoz, akik jobbak nála, ezért hamar elmegy a kedvük.
Az igazi sportemberek sosem foglalkoznak másokkal, maximum csak inspirálólag hat rájuk, ha valaki jobb náluk.
A másik gond, hogy hosszú idő után elmegy végre egy személyi edzőhöz valaki, aki egyből úgy meghajtja mint zinger a varrógépet, persze, hogy elmegy a kedve a sporttól.
Tudok több olyan újrakezdőt, aki hosszú évek óta nem sportoltak semmit, először csak kimentek sétálni minden nap és 10 másodperc plank-et megcsináltak, majd egy hét múlva már húsz másodpercet és így tovább eljutottak 5 percig egyben.
Szóval kezd el kicsiben, nem szabad türelmetlennek lenni, aztán, ha rendszeresen csinálod, akkor egyszer csak szép eredményeket érsz majd el!
Egyébként sok kutatás van azzal kapcsolatosan, hogy a rendszeres és ésszerű sportolás (nem a hivatásosra gondolok) mennyivel meghosszabítja az életet és arra jöttek rá, hogy nem feltétlenül kell többet sportolnunk, a rendszeresség sokkal fontosabb a minőségibb és hosszabb élethez.
1) Rendszeres sport
Mindegy milyen csak lényeg, hogy rendszeres legyen!
2) Rendszeres meditáció:
A meditáció nem csak azt jelenti, hogy mindenképp „lótusz ülésben” kell lenned napi fél órát legalább, hanem az elmédet kell megtanulnod irányítani olyan módon, hogy ne legyen negatív gondolatod, vagy ha van is bármikor át tudod venni az irányítást a fejedben lévő mozi felett, azaz arra gondolsz amire akarsz, nem arra amerre az elméd visz.
3) Önmagad elfogadása és szeretete:
A legnagyobb erő maga a szeretet. A szeretet kimutatása nem, hogy nem a gyengeség jele, hanem a legnagyobb erő…nincs ember, akit le lehetne győzni, aki maga a szeretet. Az embereknek minden problémája a szeretet hiányukból fakad. Ha önmagadat minden körülmény között tudod szeretni, csak akkor tudsz mást is szeretni.
A mai modern világban túl sok információ és impulzus ér bennünket napi szinten, ami elveszi a figyelmet a valóban fontos dolgokról, azaz Önmagunk megismerésétől.
A kínai asztrológiai elemzéseinkkel tudunk Neked is segíteni abban, hogy milyen tulajdonságaidra és rejtett képességeidre tudsz alapozni a Sikeres és boldog élet elérése érdekében!
A kínai asztrológia ad egy rálátást (térképet) a benned rejlő lehetőségekre, erősségekre, képességekre és fő mozgatórugóidra, és a személyiséged fő eszenciájára. Rámutat az aktuális feladataidra és ezek megoldására ad egy gyakorlati használati útmutatót.
Az elemzés, amit tőlünk kapsz nagyon támogató és inspiráló lesz és nagy tudással fogsz gazdagodni, de az energiát Neked kell beletenned a változásért és a fejlődésért.
A sikeresség akkor állandósul, ha az elégedettség, a belső erő, az inspiráció és önismeret harmóniába kerül.
Ha szeretnéd Te is megtalálni a belső inspirációdat jelentkezz be egy elemzésünkre és segítünk, hogy az életedet magasabb rezgési szinten tudd működtetni és sikerre lelj ☺
Legyen inspirált életed!